fenyércirok

Termés: Az érett, szemet a két legalsó pelyva takarja. A pelyvalevelek kihegyezettek, sárgásak vagy sárgásbarnák, sárgáspiros egészen feketésbarnásig. A háti pelyva 5-9 erű, gyengén boltozatos, csúcsa felé élesen erezett, szélei a hasi oldalra áthajolnak, s azt keskenyen szegik. A hasi pelyva domború, 3-7 erű, a csúcsa felé gerinces, tövéből két nyelecske ered, melyek a kétharmadát teszik ki a szem hosszának. A kemény, porcos, sima, fényes pelyvák a toklászok szerepét vették át, általában szorosan zárják a szemet. 

Kifejlett növény: Évelő, tarackos, magas, felálló szárú, bokros, erőteljes növény. Levelei hosszú szálasak, 1-2 cm szélesek mindössze, a nyelvecske 2-5 mm, hártyás, szőrkoszorú veszi körül. A levél fóere széles, fehér, a levéllemez és a szár kopasz, pirosló lehet. A buga nagy (-30 cm ), erősen ágas, az oldalágak is hosszabbak. Az ágak örvösen, felfelé állnak. A pelyvalevél tojásdad alakú, fénytelen, a barna különböző árnyalatai előfordulnak. A pelyva rövid szőrös vagy kopasz. A toklász szálkás, de gyakran szálkátlan is. 

Elterjedés: Melegigényes, télen fagyérzékeny növény, bár újabb vizsgálatok szerint a rizómák fagytűrő képessége jó. Elsősorban az ország déli megyéiben tömeges ill. terjed. Van még teljesen Sorghum mentes megye is. Elsősorban a kapásokban, főleg a kukoricában szaporodik fel. Elterjedését akadályozza, ha a kultúrnövény kora tavasszal mennél korábban árnyékolja a talajt.

fekete ebszőlő

Termés:
Gömbölyű bogyótermése fekete vagy feketés zöld. Magja ferdén, szabálytalanul ovális, erősen összenyomott, sárga vagy barnássárga, igen finom pontozással, recehálózattal, mely nem, vagy csak igen gyengén csillog.

 Csíranövény:
A sziklevél alatti szárrész violaszínű, sűrűn, apró mirigyszőrökkel borított. A sziklevelek széleslándzsásak, csúcsukon kihegyezettek, a nyél hosszú és mirigyszőrös. Az első levél rövid, széles tojásdad alakú, épszélű, hegyes csúcsú, alapjánál kissé szív alakú. Az összes levél és levélnyél sűrűn mirigyszőrös. A sziklevelek, főleg fiatalon szennyes lila színűek a fonákon, de a levelek is kissé kékesek, főleg az erek mentén.

 Kifejlett növény:
 Egyéves, felálló szárú, közepes termetű, szőrös növény. Levelei tojásdad alakúak, hegyesek, hirtelen nyélbe keskenyedők, kanyargós élűek, fogasak vagy épek, igen változó formájúak. Virágai fehérek, a bibeszál egyenes.

 Elterjedés:
Mindenütt előfordul, de főleg a korhadó szerves anyagokban gazdag talajokon. Tömeges előfordulása magas tápanyagszintet jelez, ahol további trágyázás nem szükséges. Meleg és napfényigényes növény, ezért magvai csak későn indulnak csírázásnak a talaj felmelegedésekor.

mezei fátyolvirág

Termés:
A sokmagvú, tojásdad alakú, felálló tok a csúcsán rendszerint 6 (4) hátrakunkorodó foggal nyílik. Az igen apró mag szögletes, sötétbarna vagy fekete, gyengén hosszúkás bibircses. A mag ék alakban összenyomott, a háta széles, a köldököböl irányában vékonyodik.

Csíranövény:
A sziklevelek aprók, 3-4 mm hosszúak, ülők, keskeny szálasak, a csúcsukon hegyesek, felületük halványan, gödörkésen pontozott. Az első levelek 20-22 mm hosszúak, szálasak, hegyesek, lassan nyélbe keskenyedők, a középső ér felismerhető. A csíranövény kopasz.

Kifejlett növény:
Egyéves, alacsony, sűrűn elágazó, laza, felemelkedő növény. Vékony, szálas, mindkét vége felé keskenyedő levelei hegyesek. Virágai laza álernyőben állnak, rózsaszínűek, csészecimpái tompák.

Elterjedés:
Mindenütt gyakori lehet, kivéve a Duna-Tisza közén és Dél-Dunántúlon, ahol szórványosan fordul elő. Száraz gyepekben, ártereken, parlagokon, szántókon nő, de csak a tarlón szembetűnő. Mészkerülő növény, a gyengén savanyú, semleges, humuszos vagy humuszban szegény talajokat kedveli. Jelzi a talaj tömörödöttségét.